5. bejegyzés: Webquest

Forrás: Google

Kedves Idelátogató!

Már egy korábbi bejegyzésemben is említettem, milyen fontos napjainkban a gyermekek internethasználatakor a kritikus gondolkodást fejleszteni. Az internet mára megtelítődött hiteles és hiteltelen tartalmakkal, ráadásul az, ha valami több helyen is előfordul, nem vonja kétségtelenül maga után, hogy az a forrás biztos hiteles is. Gondoljunk csak arra, amikor rá akartunk keresni az egyik érettségi tételre az otthoni kidolgozás alatt, és mennyi, de mennyi érettségi kivonatos oldalt találtunk, ahol egyik szinte a másik pontos másolatának tűnt. Még így is, mennyi tétel kering fent az interneten, amiben néha még az évszámok se stimmelnek. Ismeritek a Google-nak azt a funkcióját, amikor a keresőbe beírjátok, hogy valaminek a pontos évszámát keresitek (pl. egy kötet kiadásának), és az első sorba egy szövegdobozba kidobja azt. Előfordul, hogy olykor még ez sem pontos. De az ember él azzal az önbecsapással, hogy: dehát a Google csak jól tudja! Nem olyan biztos...

Erről a gondolatról egy 2000-es évek eleji kampányvideó jutott az eszembe, amit a Médiatudor készített. Abból is látszódik, hogy milyen ütemben fejlődik a technológia, hogy míg akkor a médiatudatosság leginkább a televíziónézésig terjedt ki, azóta - kevesebb, mint húsz év alatt -, a mindennapjaink részévé vált, hiszen a kezünkben, a zsebünkben hordjuk a médiát: az internetet.

A Médiatudor oldalán egyébként bővebben tudtok olvasni a médiatudatosságról. Tőlük idézve az a médiatudatos, azaz a kritikus néző, aki:

Képes a valós tények és a fikció megkülönböztetésére...

Érdemes végigolvasni a többi szempontjukat is ebben a kérdésben, és érdemes elgondolkodni rajta, hogy vajon mennyire könnyű ma médiatudatosnak lennünk, illetve mennyire lehet könnyű a gyerekeknek, akiknek ez a világ egyszerre érthetőbb és érthetetlenebb, mint nekünk, korábbi generációknak.

Ebből a témából szeretnék kapcsolódni a mostani feladatomhoz: a Webquest-módszer bemutatásához.

Erről a módszerről röviden annyit, hogy a hangsúly ebben az önálló kutatáson van. A tanár szerepe ebben a szituációban megváltozik: ő nem információkat közvetít, csupán elkíséri a tanulóit ezeknek a megkeresésében. Egy Webquestes feladat általában több részre tagolódik: az egyik közülük a bevezetés, amiben egy fiktív vagy valós történeten alapuló problémával találkozik az osztály. Ezzel kapcsolatban lesznek később a feladataik, amelyeket pedig az internet segítségével tudnak megoldani.

 Az én Webquestem Máté Annával készült közösen. A témánk Ady Endre volt (11. osztály, középszint). Ezt az oldalt ITT tudjátok megtekinteni.

Ha értékelnem kellene a munkánkat, leginkább úgy tudnám összegezni, hogy hatalmas kaland volt, nagyon izgalmas volt megcsinálni. Amit Annának is mondtam, hogy az az igazán jó munka, amikor azt érzed, hogy ,,Hűha, ezt én is szívesen végigcsinálnám.". Igyekeztünk minél inkább szórakoztatóvá tenni a narrátori részeket, és azt a trükköt alkalmaztuk a még nagyobb bevonódás érdekében, hogy a diákot (mivel ez egy egyszemélyes feladat) belehelyeztük a helyszín egyik öblös, süppedős foteljébe, és szemtanúként élhette át az eseményeket, ő is szereplővé vált.

Amire külön odafigyeltünk, hogy mindig legyen valami inger: képek, kézhez kapott levél (elmosódott aláírásfolt), egy karakterrajz, beemeltük a helyszínt a mai pompájában, és így tovább. Az értékelésnél jutalmazást szerettünk volna csak alkalmazni: tehát az kap ötöst, aki alaposan dolgozott. Ehhez kidolgoztunk egy pontszámítási rendszert is, vagyis: csak az tud ötöst elérni, aki legalább mindkét feladatból szerzett pontot. Igaz, nem húztuk meg ennél nagyon szigorúan a határt: ha valaki az elemzős feladatot maximális ponttal teljesítette, akkor elég volt a másikból csak egy pontot szereznie. Ennek az oka az volt, hogy az egyik feladat kb. kétszer annyi pont volt, mint a másik.

Összességében izgalmasnak látom ezt a módszert. Szerintem abban rejlik ennek a különlegessége, hogy a diák kézzel fogható ingert kap, a feladatok sokkal kevésbé vannak zárt keretek közé szorítva, leginkább saját magára van bízva, neki kell kitalálnia a megoldáshoz vezető utat, illetve a már említett kritikai gondolkodást is fejleszti. Az eredményesség érdekében meg kell tudnia különböztetni a hiteles forrást a többitől. Azzal pedig, hogy fontosnak tartjuk ezt fejleszteni: segítőkezet nyújtunk a gyerekeknek, hogy az élet többi területén is kamatoztathassák majd.